Skip to main content

Rachel Hawkins - Hex Hall


Rachel Hawkins: Hex Hall
Három évvel ezelőtt Sophie Mercer rádöbbent, hogy boszorkány. Ebből jó pár kalamajka keletkezett. Anyja, aki nincs megáldva boszorkányképességgel, mindenben segíti őt, de csak akkor értekezik Sophie apjával, akit a lány szinte csak fényképről ismer, amikor nagyon szükséges. De amikor Sophie bűbája nagyon rosszul sül el a szalagavató bálon, és túlságosan magára vonja az emberek figyelmét, apja az, aki úgy dönt, büntetést érdemel: ezért a Hex Hallba, egy elzárt nevelőotthonba kerül, mely a rossz útra tért Prodigiumok (vagyis boszorkányok, tündérek és alakváltók) gyűjtőhelye.
A hasonszőrű csudabogár-tinikkel töltött első nap végére Sophie szép kis listával dicsekedhet: három erős, szupermodell-kinézetű ellenség, egy szívdöglesztő boszorkánymester iránt érzett bimbózó szerelem, egy ijesztően követő kísértet, és egy szobatárs, akiről kiderül, hogy a suli leggyűlöltebb diákja, és ráadásul vámpír. De a legrosszabb akkor jön, amikor Sophie rádöbben, hogy egy titokzatos ragadozó támadja meg a diákokat, és egyetlen barátja az elsőszámú gyanúsított.

Egyre több lesz a vérfagyasztó rejtély, és Sophie kénytelen felkészülni a legnagyobb fenyegetésre: egy ősi, titkos társaság egyetlen célja, hogy elpusztítsa a Prodigiumokat – de különösen őt.




8428064Sophie Mercer azt hiszi magáról, hogy boszorkány, és ezért került be a Hex Hallba, a kiskorú prodigiumok (vagyis boszorkányok, alakváltók és tündérek) javítóintézetébe, de rájön a családi titokra, és arra, hogy Archer Cross, aki iránt gyöngéd érzelmeket táplál, A Szem ügynöke. Azé a csoportosulásé, aminek egyetlen célja, hogy a prodigiumokat eltöröljék a föld színéről. Kiderül az is, hogy Sophie a világon élő két démon egyike – a másik démon az apja. De ami még ennél is rosszabb, hogy olyan varázserő birtokába került, ami életveszéllyel fenyegeti a szeretteit. Ezért úgy dönt, hogy Londonba megy, és aláveti magát a Megfosztásnak, annak a veszélyes rituálénak, ami során vagy a varázserejét veszti el örökre, vagy az életét. De amikor Angliába érkezik, megdöbbentő felfedezést tesz. Kiderül, hogy az új lakótársai is démonok. Valaki démonokat ébreszt, méghozzá azzal a hátsószándékkal, hogy felhasználja az erejüket – és nem biztos, hogy jó célokra. Eközben A Szem Archer Cross segítségével tovább vadászik Sophie-ra, de Sophie már nem érez a fiú iránt semmit. Vagy mégis?




Spell Bound (Hex Hall, #3)
Just as Sophie Mercer has come to accept her extraordinary magical powers as a demon, the Prodigium Council strips them away. Now Sophie is defenseless, alone, and at the mercy of her sworn enemies—the Brannicks, a family of warrior women who hunt down the Prodigium. Or at least that’s what Sophie thinks, until she makes a surprising discovery. The Brannicks know an epic war is coming, and they believe Sophie is the only one powerful enough to stop the world from ending. But without her magic, Sophie isn’t as confident.

Sophie’s bound for one hell of a ride—can she get her powers back before it’s too late?







As a Valentine’s Day Treat, please to enjoy a certain couple from the Hex Hall series enjoying their first Valentine’s Day. If you haven’t read the last book and don’t know who Sophie ends up with, beware spoilers.

Angol nyelven elérhető a Valentin napi novella ITT.  

Comments

Popular posts from this blog

Borító leleplezés : Egy lépés feléd - A Measure of Love - Sophie Jackson

Egy lépés feléd - A Measure of Love-  Sophie Jackson Várható megjelenés: 2017. 04. 01. Fülszöveg Riley Moore váratlan hívást kap; édesapja súlyos állapotban kórházba került. A börtönviselt nehézfiú öt év után mindent hátrahagyva hazautazik, hogy helyrehozza a kapcsolatát a családjával. Eközben felejteni próbál, hiszen a hosszú börtönéveket egy lányról álmodozva volt képes túlélni, aki egykor a világot jelentette neki, és aki soha nem lehet már az övé Lexie Pierce sok fájdalmon ment keresztül, de megvalósította az álmait. Sikeres üzletasszony lett, aki tudja, mit akar, de Riley felbukkanásával ismét fellángol az egykori szenvedély. Azonban a lány tartozik egy vallomással a srácnak, mielőtt kiderítenék, vajon képesek-e újra bízni egymásban.    Keresd az Írót  Facebook |   Amazon  | Twitter  |  Web  |  Goodreads    Books Make You Hap...

Várható megjelenések 2015-ben

Új év, új könyvek.... Szerző: Rachel Gibson Cím:  Valentin-nap és egyéb őrültségek  - The Trouble With Valentine's Day Kiadó:  Athenaeum   Év: 2015. Január Formátum: papír kötés  Sorozat:  Hokisok 3. - Chinooks Hockey Team 3. Goodreads: 3.96 Műfaj/téma: romantika, erotika, jéghoki, csaj-irodalom Mi tennél, ha a pasid ejtett, az amúgy stresszes munkádból kiábrándultál, és szeretnél feltöltődni, no meg valahogyan visszanyerni az önbecsülésedet? Kate Hamilton szorult helyzetében otthagyja Las Vegas csillogását, hogy az Idaho állam vadregényes vidékén fekvő kisvárosban, Gospelben vigasztalja magányos nagyapját, és mindent megtesz azért, hogy maga is erőre kapjon.  Útközben megpróbál elcsábítani egy szívdöglesztő idegent, ám az kikosarazza, mire a lány komolyan kétségbe esik azon, hogy vajon lehet-e ennél elkeserítőbb a helyzete. Lehet, hogy igen... Először is, kiderül, hogy Gospelben a legtutibb péntek esti buli a verselgető tá...

Book Blitz and Giveaway - Sinners in the Dark by Inger Iversen

Sinners in the Dark Inger Iversen (Running in the Dark #2) Publication date: March 25th 2016 Genres: Paranormal, Young Adult War is coming between vampires and humans, and the Vampire Nation will stop at nothing to eliminate their enemies. Former assassin, Echo sees the Nation for what it is – a corrupt organization with its sights set on destroying the Sect, a group formed to eradicate all things vampire. Now Echo is a Ghost, a traitor of the Vampire Nation, determined to build a new life with the Sect. But choices he’s made in the past might cost him the one person who could truly redeem his soul. PURCHASE LINKS     Amazon / Barnes & Noble ALSO AVAILABLE   Running in the Dark (Running in the Dark #1) Goodnight Sam (Running in the Dark 0.5) EXCERPT Chapter 1 Present Day Give as Good as You Get Via crept slowly along the back wall of the seedy motel, keeping her body out of the light. Quietly, she tucked her lucky silver cross in her shirt and reached to her sid...